4.Szín: Vörös

Mi leszel, ha nagy leszel ?

—     Miért kell folyton ilyen elutasítónak lenned? — eleresztette az arcom és felém nézett a barna szempár.

—     Miért kell folyton ennyire tapadósnak lenned? — ráztam le magamról a tekintetét.

—     Nem könnyű veled…— ragadta meg a karom.

—     Ha tudnád, mennyire utállak— förmedtem rá.

—     Köszönöm, kellően érzékelteted— mondta határozottan, de a legkevésbé sem hangosan, vagy akár mérgesen.

Persze, neki könnyű. Könnyű, ha az ember szőke, piszok helyes és édes menta illatot áraszt magából. Könnyű, minden lánnyal jóban lenni, és rám se hederíteni. Igen féltékeny vagyok. Tessék! Ez van. De nem szeretek beléd…akkora hülye még én se vagyok.

—     József, Mária! —szólított meg Matyi atya.— Kicsivel kevesebb gyilkos szándékot a Jézus jászol felett. Persze ha csak lehet. — mosolygott ránk kedvesen.

Felhúztam az orrom és elfordítottam a fejem Mikitől. A templom Szentképekkel díszített “ mindennek jó “termében voltunk.  Déli tizenkettő felé járhatott az idő, és az egész templomi csapat reggel nyolc óta ott raboskodott Matyi Atya kérésére.

 Egy hete egy szerencsétlen húzás kíséretében én lettem Mária egy olyan darabban, amit teljes mértékkel elleneztem. Hajrá nyári “Jézus megszületése”!

—     Na, még egyszer! — szólt ránk a darab “rendezőnője”, egy rövid fekete hajú lány. Valószínű nem lehetett közömbös Miki iránt, mert attól a naptól kezdve, hogy kihúztak Máriának, Miki-t meg Józsefnek, gyilkos pillantásokkal kísért végig mindenhol.

—     Én megértem, ha más férfitől estél teherbe Mária— kezdett a szövegébe Miki. Nesze neked latin telenovella.

—     Már mondtam József, hogy Isten termékenyített meg. — mondtam már majdnem kacagva. Annál a szövegnél még egy ötéves is sokkal jobbat és templom elé valóbbat írt volna.

—     Én hiszek neked Mária. —húzott közelebb Miki, a forgatókönyvhöz híven.

Van egy olyan érzésem, hogy a forgatókönyvet író Szende másnak akarta adni Mária szerepét. Nem mellesleg magának. Miki minél közelebb húzott magához, Szendike annál inkább váltakoztatta arca színét zöld és lila között. Már csak pár centi választotta el az orrunkat egymástól. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem majd elakadt.  Egyszerre vette be ellenem mindenét , ami megvan neki abból, amit én egy fiúban vonzónak tartok. Csábító szemek, nedves száj, kócos szőke, és kellemes menta illat keveredve egy kis izzadsággal.

Úr Isten talán szájszagom van!

—     Jézusom pocsék színész vagy — toltam el a tenyeremmel az arcát magamtól, és leszedtem derekamról a karját. — József sokkal férfiasabb volt… — kezdtem el magyarázni, hogy miért toltam el magamtól. Meg, meg…

—     Jól van, hagyjuk— nézett rám mérgesen Szende. — Kérlek nyivogd ki magad holnapra Vera. — mosolygott rám , a legrosszabb álmosollyal, amit életemben láttam.

A kör , ami eddig minket védett, lassan kezdett feloszolni. Mindenki vette a táskáját, és kifele sétált a teremből. Néhányan unottan beszélgettek, vagy ásítoztak, mások pedig az miatt panaszkodtak, hogy másnap is kell menni. Matyi Atya a mise ruháját készítette elő, Miki segített neki. Nórát kezdtem el keresni a szemeimmel, mikor ő már idegesen az órájára mutogatott.

—     Vérá nekem mennem kell —mosolygott rám. — Tudod apu ma jött haza.— vette fel a táskáját.

—     Tudom, add át üdvözletem —mosolyogtam vissza.

—     Amúgy ez a mai napi már megint őrületes volt. —fordult vissza a küszöbről.

—     Mégis mi? —kérdeztem, bár tudtam, hogy mire gondol.

—     Az újabb kis összeakaszkodásotok Mikivel. Nagyon vicces volt. —vigyorgott, miközben a bretonját húzogatta helyre.

—     Ez nem olyan.— vertem hátba.

—     Nekem azért ti vagytok az OTP-jeim.

Meg még vagy harminc netes pár.

—     Mennem kell. Csiáó.— gyorsan megölelt, majd kifutott az ajtón.

 Egy darabig még néztem Nóra hűlt helyét, majd eldöntöttem, hogy nekem is sürgősen szükségem van egy olyan zöld kockás ingre, mint amilyenben ő volt.

—     Ez valami új típusú sztrájk? — csípte meg az arcomat Miki.

—     Határozottan—nevettem el magam.—Most kezdtem az “ingyen fagyit nekem minden ilyen átkozottul meleg napon”. — húztam végig a kezem a homlokomon, hogy  elég hihető legyen a szenvedésem.

—     Egyezzünk meg Diményi. — húzta féloldalas mosolyra a száját.

—     Mégis miben? Mit akarsz? — kérdeztem rá gyanakvóan. Felegyenesedtem és kezeimet a mellkasomhoz emelve átraktam egymáson, hogy mindenképpen komolyan kezeljen.

—     Meghívlak arra a fagyira, ha cserébe hagyod ezt a sztrájkot , elállsz a kijárat elől, és engedsz elmenni. — húzta fel a szemöldökét.

Na bumm… Csak most veszem észre, hogy az ajtóban tehénkedtem végig. Micsoda béna ember vagyok máááááár. De már nincs visszatáncolás Diményi. A fagyi az fagyi.

  Kissé meghajolva elálltam az ajtó elől, ezzel is azt bizonyítva, hogy minden az én terveim szerint halad.

—     Nos, csak ne feledkezz meg róla— kacsontottam egyet a cinkosságunk jelképeként. Elindultam a kijárat felé, kiléptem az ajtón majd kisétáltam a vékony utcán, mikor egy trappoló hangot hallottam a hátam mögött.

—     Én ma is ráérek. — mondta kipirosodva. Alig futott egy keveset, máris verejtékben úszott. Talán nem bírta a sportokat, vagy a nagy hőség miatt volt…Talán mindkettő.

—     Ami azt illeti én sem sietek sehova. — válaszoltam nemtörődöm módon. Pedig akkor nem akartam neki igent mondani. Az agyam tudta, hogy az én helyzetemben csak becsaphatom őt. Hogyha az Isten lesz olyan kegyes hozzám, és ez a fiú tényleg képes rám komolyan gondolni, azt akkor is ő fogja megjárni.

Tompa Miklós, mint az én pasi ?

 

  Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak addig míg eldöntöttük, hogy hova üljünk be . Talán nem volt témánk, talán nem is kerestünk. Végül a Trükk nevű kávézóra esett a választásunk. Én azelőtt sosem jártam ott, de Miki eltántoríthatatlanul az mellett érvelt, hogy ennél jobb hely nincs is. Hát végül ott kötöttünk ki.

—     Miért pont Trükk kávézó ? —néztem rá végül. — Mármint ez annyira …vagyis érted…szokatlan.

  Hangulatos kis kávézó volt, tele retró képekkel. Kellemesen halk jazz zene szólt a magnóból, ami még inkább fokozta a hangulatot. Miki pontosan a sarokban ült és megigazította az amúgy is sokat piszkált haját. Én vele szemben foglaltam helyet egy karos székben. Mindketten rendeltünk. Habár ez kimerült annyiban, hogy amire én kikértem a fagyim, ő rávágta, hogy neki is ugyanaz kell. Hát végül mindketten epres fagyit ettünk, epres sütivel és citromos üdítőt ittunk.

—     Sosem kérdeztem, hogy miért pont így nevezték el. — falt be egy szelet tésztát. Megrágta, majd lassan lenyelte, minden egyes falatot kiélvezett. Én ittam egyet, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy bámulom.

—     Miért bámulsz?— kérdezte ravasz mosollyal, miközben én az ádámcsutkájának rabságában vergődtem. Kétségtelenül hatással volt a bolond tini hormonjaimra.

Na Veronika lebuktál…

—     Rosszul látsz— mondtam, miközben egyenesen a szemébe néztem.— Most bámullak. Amúgy mi leszel ha nagy lesz? — tettem fel neki a gyerekes kérdést. Tudtam , hogy egy ilyen alap kérdéssel úgy sem verem át , tehát csak érdeklődve vártam a válaszát.

—     Ha tényleg érdekel Roni, papnak készülök. — ő is kortyolt egyet az üdítőjéből.

Papnak…Tompa Miklós papnak készül. Egyszerre csak kifutott kezemből a vér, és lefagyotta tekintetem.

—     Hajrá.— csak ennyit tudtam kipréselni magamból meglepettségemben. Ismét elkezdtem enni a süteményemet, mert nem volt olyasmi, amit elmondhattam volna. Aztán mégis kiszaladt a bennem rejlő indulat.

—     Mégis mi bajod van neked? Az élet csak egy trükk, egy trükk nevű kávézóba jársz, papnak készülsz. Magyarázd már el, mert nem értem, hogy hogy lehet valaki egyszerre pap és ennyire szabadon és pesszimistán gondolkodó. És egyáltalán miért vagyok itt?

—     Hm…—vonta meg a vállát.

—     Mi az, hogy „hm”? —tornyosultam felé az asztalon át.—Nekem csak ne “hm”-öktess drága fiam— ordítottam rá.

—     Ne ítélkezz, amíg nem ismersz—emelkedett fel ő is, így már mindketten az asztalra támaszkodva néztünk egymás szemébe.
Igazából nem is értettem, hogy miért voltam annyira mérges. Talán épp menstruáció előtt álltam.

—     Nem ítélkezem, nem szoktam—tűrtem fel az orrom.

—     Tényleg? Akkor most mit csinálsz? Először beszélgetünk nyíltan, és máris szét akar minket szedni az a helyes kis pincérnő ott a sarokban.

Szétszedni? Ennyire elmebetegnek tűnök?

Elfordítottam a tekintetem Mikiről, hogy én is megcsodálhassam a tátott szájú pincérnőt, de nem láttam sehol. Sőt mi több egy vendég sem figyelt ránk.

Hát mégse voltam olyan hangos, csak ki akart térni előlem.

—     Szóval te ilyen gyáva vagy? —fordultam vissza gonosz vigyorral, remélve, hogy megijed tőle, vagy legalább rosszul érzi magát. Ennek ellenére nem az én arckifejezésem volt a nyerő. Miki haja a szemébe lógott, száját pimaszul féloldalas mosolyra húzta, egyik kezét pedig az arcomra tette. Az ördög arca volt, mondom én.

—     Áh, a csodába,—sóhajtott —úgy látszik nincs mit tenni.

—     Mi a…—de nem volt módom fellebbezni. Arca közeledett az enyém fele.

—     Talán becsukhatnád a szemed—javasolta. Én bólintottam és vártam a csókját. Egy mézédes és kecses csókot. Egy pap jövendőbeli csókját, vagyis egy jövendőbeli pap csókját. De csók helyett csak egy pöccintést kaptam az orromra.

—     Mondtam már papnak készülök. —mosolyodott el, majd visszaült a helyére.— De azért vicces volt az arcod.

Jó rendben. Nem csókolt meg. Nem is tetszik ez a csóka. Úgy is papnak készül. Kit érdekel? Végül is én nem vagyok az a jelenetet rendező…Jaj dehogy nem!

Engem érdekelt. Nagyon is érdekelt. Csökkentettem a dőlésszögem, úgy hogy közelebb kerüljek az ülő Mikihez.

—     A jó édes nagynénéddel szórakozzál te patkány.— húztam be neki egyet. Láthatóan hihetetlenül meglepődött, de mintha élvezte volna. A mazochista kis idióta.

—     Látom remek lesz a kapcsolatunk— nézett velem farkasszemet.  Annyira elöntötte az agyamat a vér, hogy azon nyomba képes lettem volna lovakhoz kötözni, és végighúzni a városon, de akkor nem lehetett. Mindamellett, hogy közel s tova nem volt akkora ló, amelyik elbírta volna Miki egóját, a pincérek most tényleg néztek minket. Visszahúzódtam, és a táskámért nyúltam.

—     Meggondoltam magam, a számla a tied tökfej—néztem rá sértődötten. Igen is bántotta a lelkületemet. Ez lett volna az első csókom. Ez tizenhat évesen már önmagában is kínos, még ez a pappalánta is rátett egy lapáttal.

Kifele indultam, és tűrtem, hogy megannyi szempár végigvizslat engem.

—     Ilyen papokkal öngyilkos lesz az egyház. —ordítottam vissza az ajtóból, majd csaptam be magam után.

—     Neked is szép napot!— integetett Miki önelégülten. — Mi van ma velem? Öcsém ez a csaj.—motyogta lesütött fejjel.

—     Hallottam ám!—fordultam vissza őrjöngve lépcsőről, de nem vártam választ, kiviharzottam az épületből. Csak egy kisfiú kérdését hallottam még:

—     Ha rendőr leszek, az ilyen néniket kell letartóztatni?

—     Ha meg orvos, akkor ilyeneket fogsz gyógyítani. — tette utána az apuka.