3.Szín: Narancs

Sziasztok :) Itt a következő szín , jó szórakozást! 

*A főszereplő gondolatai dőlt betűvel íródtak*

A szőke haja, ami miatt alig kaptak egy kis reflektorfényt a mély karamell barna szemei, a hosszú szempillái, ami alul fel-felnézett, ha valamire igazán figyelni akart, a hosszú nyaka, és a rögtön utána meghúzódó válla.  Mindene elvarázsolt.

  Két órája voltunk a templomban. A hangulat egyenletes volt és tiszta. A kis alkoholista akcióm után is mindenki lenyugodott, mintha csak elfejtették volna. Hamar megy ezeknek az embereknek a felejtés… Akár csak az elefántoknak.

   Meghallgattuk a többiek bemutatkozását ,és Matyi atya is megérkezett, tehát elkezdhettük megbeszélni az előadandó darabot. Néhányan azt akarták, hogy pásztorjátékot adjunk elő, de annál furább és képmutatóbb dolgot még sosem hallottam, hogy augusztusban adjunk elő egy karácsonyi darabot. Tehát ennél a pontnál tiltakoztam az újoncbélyegző legnagyobb terjedelmében. Nem volt túl nagy hatalmam, de szerencsére sokan vallották ugyanazt a véleményt. Ha jól vettem a jeleket Miki is egyetértett velem.

—     Semmi kétség szerelmes vagyok! —húztam óriási mosolyra a számat, azt gondolva, hogy ez akár aranyos is lehet.

—     Ha sokáig csinálod ezt, elferdül a szád.—  mondta egy nem túl mély, de kellően férfias hang.

Azon nyomban lehúztam a fejemen tehénként kéredző mosolyt, és megfordultam.

—     Nincs jobb dolgod mint,...—amint hátra érkezett a fejem megláttam Mikit. Éppen egy sósperecet rágcsált.—...azt csinálok amit akarok!—jelentettem ki, majd elmentem az asztal mellől, ahol a harapnivalókat tartották. Ő nem mozdult. Nem érezte magát megsértve, és meglepett sem volt. Sőt egyszerűen , mintha csak elfelejtette volna, hogy az előbb még velem beszélt. Odament két lányhoz és szórakoztató csevejbe kezdett. Hát mire való a tíz perces szünet, ha nem erre?

—Annyira nem is kedves, sőt egyenesen utálatos. Mégis hogy képzeli?

—     Hé, hallottam, hogy az anyád meg a húgod nem régen halt meg. —hírtelen és váratlanul ért a csapás.—Na,hogy viseled?—egy számomra még teljesen ismeretlen lány tépte fel egy másodperc alatt, a gondosan és szorosan bekötözött sebeket a szívemen.  A lány sötétbarna hajába szőke tincsek voltak festve. Kirívó volt és fenyegető, számomra egyszerűen ijesztő.

—     Egész jól.— feleltem , mert nem akartam gyengének tűnni. Mindig úgy gondoltam hogy ahhoz, hogy én hogy vagyok és mikor soha senkinek semmi köze. Főleg nem kérdezhetnek anyuról és Liáról , mert nekem csak ők voltak.

   Miután anya meghalt Lia tartotta apámban a lelket. Meglepően hasonlított anyára, úgy külsőleg , mint belsőleg. Kedves volt és segítőkész, mindig tudta, hogy mit kell tennie. Én a teljes ellentétük voltam, szürke és szerencsétlen.  Azt hiszem ezért nem volt képes elviselni apa mindkettőjük halálát. Én voltam az, aki nem tudott neki segíteni.

—     Nem hiszem, hogy rád tartozna Iza.—szólt bele a beszélgetésünkbe a szőke srác.

—     Ugyan Miki, csak érdeklődök.— mosolygott a lány.

—     Talán nem éppen ilyesmiről kéne beszélgetned vele.—nézett rám Miki közömbös arccal.

—     Semmi gond, rendben vagyok. — nyugtattam meg a fiút, de még én sem hittem a saját szavaimnak. Lassan meleg és hívogató könnycsepp gördült le az arcomon, az apró kis sós oldat szinte ordított a fájdalomtól. A társait is maga után akarta hívni.

Gyorsan törülgetni kezdtem az arcomat elrejtve minden egyes könnycseppet, de azok csak folytak egymás után. Eltűntetés helyett csak az arcomat vörösítettem. Nóra messze volt tőlem , akkor túl messze.

—     Matyi Atya, mi Veronikával elmegyünk nyomatatni.— szólt oda az atyának Miki, eltakarva engem .

—     Mégis mit?—értetlenkedett a fejtetején teljesen kopasz pap.

—     A dalszöveget…

—     Dalszöveg? — kérdezett oda Matyi Atya, de Miki már nem méltatta válaszra, inkább felém fordult.

—     Ideje egy kis sétának.— mosolygott rám, majd megával húzott a templomon át egészen a kijáratig. — Iza.—bólintott a lánynak köszönés képpen, aki viszonzás helyett, csak nézett rá, mint borjú az új kapura.

Nem szóltam egy szót sem.Volt benne valami hihetetlenül meleg és megfoghatatlan érzés, valami ami rögtön szétmállik ha hozzáérsz.

  Miki szó nélkül leült egy a templom bejáratnál álló lépcsőfokra, majd maga után húzott. Percekig ültünk egymás mellett, mire meg tudtam nyugodni.

—     Köszönöm, és ne haragudj. Nem viselem túl jól, ha faggatnak. —álltam fel és már az ajtót nyitottam. Háttal ült nekem, kezét a két lába között összekulcsolva eresztette a földre. Fejét amennyire csak nyaka engedte hátrafordította és rám nézett.

—     Az élet csak egy trükk Roni, ezt jól jegyezd meg. — mondta halkan. Szőke tincseit megfújta az esti lágy szellő. Éppen lemenőben volt a nap. Narancs volt…koszos, de méltóságteljes narancs.

—     Ezt meg hogy érted ? —kérdeztem tőle meglepetten. Máris készen álltam, hogy tovább élvezzem a társaságát, de ő nem volt ugyanezen a véleményen.

—     Ha jössz legközelebb is elárulom. —állt fel ő is. Majd  átdobta vállán a kezeit, mintha csak a hátát szeretné megvakarni. Laza, de csábos.

—     Ez valami hittérítő dolog? —röfögtem a bajszom alatt.

—     Látom máris jobban van kisasszony. — ment be előttem az ajtón,de még díjazta az amúgy ízetlen tréfámat egy ravasz mosollyal. Az arca a lemenő nap sugaraiban úszott. Volt benne valami, ami már akkor megfogott mikor először láttam, valami ami nem eresztett bárhogy is rángatóztam. Talán az a semmitmondó tekintete?

  Meg akartam állítani, többet akartam róla tudni, de mikor meghallottam barátnőm kétségbeesett hangját, miközben engem keres, inkább őt választottam a mélyen belülről szúró kíváncsiságom helyett. De ami késik nem múlik.

"Éjre éj és napra nap
Egy bűvös hálót rázogat
Mint titkos hang, súg átkokat
 néki, hogyha ott marad
Hol Camelotra lát.

De súghatnak már őneki,

Hálóját csak lengeti,

s fontolóra sem veszi,

Shalottnak asszonyát."

Shalott hölgye, Lord Alfred Tennyson