4.Szín: Vörös

Mi leszel, ha nagy leszel ?

—     Miért kell folyton ilyen elutasítónak lenned? — eleresztette az arcom és felém nézett a barna szempár.

—     Miért kell folyton ennyire tapadósnak lenned? — ráztam le magamról a tekintetét.

—     Nem könnyű veled…— ragadta meg a karom.

—     Ha tudnád, mennyire utállak— förmedtem rá.

—     Köszönöm, kellően érzékelteted— mondta határozottan, de a legkevésbé sem hangosan, vagy akár mérgesen.

Persze, neki könnyű. Könnyű, ha az ember szőke, piszok helyes és édes menta illatot áraszt magából. Könnyű, minden lánnyal jóban lenni, és rám se hederíteni. Igen féltékeny vagyok. Tessék! Ez van. De nem szeretek beléd…akkora hülye még én se vagyok.

—     József, Mária! —szólított meg Matyi atya.— Kicsivel kevesebb gyilkos szándékot a Jézus jászol felett. Persze ha csak lehet. — mosolygott ránk kedvesen.

Felhúztam az orrom és elfordítottam a fejem Mikitől. A templom Szentképekkel díszített “ mindennek jó “termében voltunk.  Déli tizenkettő felé járhatott az idő, és az egész templomi csapat reggel nyolc óta ott raboskodott Matyi Atya kérésére.

 Egy hete egy szerencsétlen húzás kíséretében én lettem Mária egy olyan darabban, amit teljes mértékkel elleneztem. Hajrá nyári “Jézus megszületése”!

—     Na, még egyszer! — szólt ránk a darab “rendezőnője”, egy rövid fekete hajú lány. Valószínű nem lehetett közömbös Miki iránt, mert attól a naptól kezdve, hogy kihúztak Máriának, Miki-t meg Józsefnek, gyilkos pillantásokkal kísért végig mindenhol.

—     Én megértem, ha más férfitől estél teherbe Mária— kezdett a szövegébe Miki. Nesze neked latin telenovella.

—     Már mondtam József, hogy Isten termékenyített meg. — mondtam már majdnem kacagva. Annál a szövegnél még egy ötéves is sokkal jobbat és templom elé valóbbat írt volna.

—     Én hiszek neked Mária. —húzott közelebb Miki, a forgatókönyvhöz híven.

Van egy olyan érzésem, hogy a forgatókönyvet író Szende másnak akarta adni Mária szerepét. Nem mellesleg magának. Miki minél közelebb húzott magához, Szendike annál inkább váltakoztatta arca színét zöld és lila között. Már csak pár centi választotta el az orrunkat egymástól. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem majd elakadt.  Egyszerre vette be ellenem mindenét , ami megvan neki abból, amit én egy fiúban vonzónak tartok. Csábító szemek, nedves száj, kócos szőke, és kellemes menta illat keveredve egy kis izzadsággal.

Úr Isten talán szájszagom van!

—     Jézusom pocsék színész vagy — toltam el a tenyeremmel az arcát magamtól, és leszedtem derekamról a karját. — József sokkal férfiasabb volt… — kezdtem el magyarázni, hogy miért toltam el magamtól. Meg, meg…

—     Jól van, hagyjuk— nézett rám mérgesen Szende. — Kérlek nyivogd ki magad holnapra Vera. — mosolygott rám , a legrosszabb álmosollyal, amit életemben láttam.

A kör , ami eddig minket védett, lassan kezdett feloszolni. Mindenki vette a táskáját, és kifele sétált a teremből. Néhányan unottan beszélgettek, vagy ásítoztak, mások pedig az miatt panaszkodtak, hogy másnap is kell menni. Matyi Atya a mise ruháját készítette elő, Miki segített neki. Nórát kezdtem el keresni a szemeimmel, mikor ő már idegesen az órájára mutogatott.

—     Vérá nekem mennem kell —mosolygott rám. — Tudod apu ma jött haza.— vette fel a táskáját.

—     Tudom, add át üdvözletem —mosolyogtam vissza.

—     Amúgy ez a mai napi már megint őrületes volt. —fordult vissza a küszöbről.

—     Mégis mi? —kérdeztem, bár tudtam, hogy mire gondol.

—     Az újabb kis összeakaszkodásotok Mikivel. Nagyon vicces volt. —vigyorgott, miközben a bretonját húzogatta helyre.

—     Ez nem olyan.— vertem hátba.

—     Nekem azért ti vagytok az OTP-jeim.

Meg még vagy harminc netes pár.

—     Mennem kell. Csiáó.— gyorsan megölelt, majd kifutott az ajtón.

 Egy darabig még néztem Nóra hűlt helyét, majd eldöntöttem, hogy nekem is sürgősen szükségem van egy olyan zöld kockás ingre, mint amilyenben ő volt.

—     Ez valami új típusú sztrájk? — csípte meg az arcomat Miki.

—     Határozottan—nevettem el magam.—Most kezdtem az “ingyen fagyit nekem minden ilyen átkozottul meleg napon”. — húztam végig a kezem a homlokomon, hogy  elég hihető legyen a szenvedésem.

—     Egyezzünk meg Diményi. — húzta féloldalas mosolyra a száját.

—     Mégis miben? Mit akarsz? — kérdeztem rá gyanakvóan. Felegyenesedtem és kezeimet a mellkasomhoz emelve átraktam egymáson, hogy mindenképpen komolyan kezeljen.

—     Meghívlak arra a fagyira, ha cserébe hagyod ezt a sztrájkot , elállsz a kijárat elől, és engedsz elmenni. — húzta fel a szemöldökét.

Na bumm… Csak most veszem észre, hogy az ajtóban tehénkedtem végig. Micsoda béna ember vagyok máááááár. De már nincs visszatáncolás Diményi. A fagyi az fagyi.

  Kissé meghajolva elálltam az ajtó elől, ezzel is azt bizonyítva, hogy minden az én terveim szerint halad.

—     Nos, csak ne feledkezz meg róla— kacsontottam egyet a cinkosságunk jelképeként. Elindultam a kijárat felé, kiléptem az ajtón majd kisétáltam a vékony utcán, mikor egy trappoló hangot hallottam a hátam mögött.

—     Én ma is ráérek. — mondta kipirosodva. Alig futott egy keveset, máris verejtékben úszott. Talán nem bírta a sportokat, vagy a nagy hőség miatt volt…Talán mindkettő.

—     Ami azt illeti én sem sietek sehova. — válaszoltam nemtörődöm módon. Pedig akkor nem akartam neki igent mondani. Az agyam tudta, hogy az én helyzetemben csak becsaphatom őt. Hogyha az Isten lesz olyan kegyes hozzám, és ez a fiú tényleg képes rám komolyan gondolni, azt akkor is ő fogja megjárni.

Tompa Miklós, mint az én pasi ?

 

  Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak addig míg eldöntöttük, hogy hova üljünk be . Talán nem volt témánk, talán nem is kerestünk. Végül a Trükk nevű kávézóra esett a választásunk. Én azelőtt sosem jártam ott, de Miki eltántoríthatatlanul az mellett érvelt, hogy ennél jobb hely nincs is. Hát végül ott kötöttünk ki.

—     Miért pont Trükk kávézó ? —néztem rá végül. — Mármint ez annyira …vagyis érted…szokatlan.

  Hangulatos kis kávézó volt, tele retró képekkel. Kellemesen halk jazz zene szólt a magnóból, ami még inkább fokozta a hangulatot. Miki pontosan a sarokban ült és megigazította az amúgy is sokat piszkált haját. Én vele szemben foglaltam helyet egy karos székben. Mindketten rendeltünk. Habár ez kimerült annyiban, hogy amire én kikértem a fagyim, ő rávágta, hogy neki is ugyanaz kell. Hát végül mindketten epres fagyit ettünk, epres sütivel és citromos üdítőt ittunk.

—     Sosem kérdeztem, hogy miért pont így nevezték el. — falt be egy szelet tésztát. Megrágta, majd lassan lenyelte, minden egyes falatot kiélvezett. Én ittam egyet, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy bámulom.

—     Miért bámulsz?— kérdezte ravasz mosollyal, miközben én az ádámcsutkájának rabságában vergődtem. Kétségtelenül hatással volt a bolond tini hormonjaimra.

Na Veronika lebuktál…

—     Rosszul látsz— mondtam, miközben egyenesen a szemébe néztem.— Most bámullak. Amúgy mi leszel ha nagy lesz? — tettem fel neki a gyerekes kérdést. Tudtam , hogy egy ilyen alap kérdéssel úgy sem verem át , tehát csak érdeklődve vártam a válaszát.

—     Ha tényleg érdekel Roni, papnak készülök. — ő is kortyolt egyet az üdítőjéből.

Papnak…Tompa Miklós papnak készül. Egyszerre csak kifutott kezemből a vér, és lefagyotta tekintetem.

—     Hajrá.— csak ennyit tudtam kipréselni magamból meglepettségemben. Ismét elkezdtem enni a süteményemet, mert nem volt olyasmi, amit elmondhattam volna. Aztán mégis kiszaladt a bennem rejlő indulat.

—     Mégis mi bajod van neked? Az élet csak egy trükk, egy trükk nevű kávézóba jársz, papnak készülsz. Magyarázd már el, mert nem értem, hogy hogy lehet valaki egyszerre pap és ennyire szabadon és pesszimistán gondolkodó. És egyáltalán miért vagyok itt?

—     Hm…—vonta meg a vállát.

—     Mi az, hogy „hm”? —tornyosultam felé az asztalon át.—Nekem csak ne “hm”-öktess drága fiam— ordítottam rá.

—     Ne ítélkezz, amíg nem ismersz—emelkedett fel ő is, így már mindketten az asztalra támaszkodva néztünk egymás szemébe.
Igazából nem is értettem, hogy miért voltam annyira mérges. Talán épp menstruáció előtt álltam.

—     Nem ítélkezem, nem szoktam—tűrtem fel az orrom.

—     Tényleg? Akkor most mit csinálsz? Először beszélgetünk nyíltan, és máris szét akar minket szedni az a helyes kis pincérnő ott a sarokban.

Szétszedni? Ennyire elmebetegnek tűnök?

Elfordítottam a tekintetem Mikiről, hogy én is megcsodálhassam a tátott szájú pincérnőt, de nem láttam sehol. Sőt mi több egy vendég sem figyelt ránk.

Hát mégse voltam olyan hangos, csak ki akart térni előlem.

—     Szóval te ilyen gyáva vagy? —fordultam vissza gonosz vigyorral, remélve, hogy megijed tőle, vagy legalább rosszul érzi magát. Ennek ellenére nem az én arckifejezésem volt a nyerő. Miki haja a szemébe lógott, száját pimaszul féloldalas mosolyra húzta, egyik kezét pedig az arcomra tette. Az ördög arca volt, mondom én.

—     Áh, a csodába,—sóhajtott —úgy látszik nincs mit tenni.

—     Mi a…—de nem volt módom fellebbezni. Arca közeledett az enyém fele.

—     Talán becsukhatnád a szemed—javasolta. Én bólintottam és vártam a csókját. Egy mézédes és kecses csókot. Egy pap jövendőbeli csókját, vagyis egy jövendőbeli pap csókját. De csók helyett csak egy pöccintést kaptam az orromra.

—     Mondtam már papnak készülök. —mosolyodott el, majd visszaült a helyére.— De azért vicces volt az arcod.

Jó rendben. Nem csókolt meg. Nem is tetszik ez a csóka. Úgy is papnak készül. Kit érdekel? Végül is én nem vagyok az a jelenetet rendező…Jaj dehogy nem!

Engem érdekelt. Nagyon is érdekelt. Csökkentettem a dőlésszögem, úgy hogy közelebb kerüljek az ülő Mikihez.

—     A jó édes nagynénéddel szórakozzál te patkány.— húztam be neki egyet. Láthatóan hihetetlenül meglepődött, de mintha élvezte volna. A mazochista kis idióta.

—     Látom remek lesz a kapcsolatunk— nézett velem farkasszemet.  Annyira elöntötte az agyamat a vér, hogy azon nyomba képes lettem volna lovakhoz kötözni, és végighúzni a városon, de akkor nem lehetett. Mindamellett, hogy közel s tova nem volt akkora ló, amelyik elbírta volna Miki egóját, a pincérek most tényleg néztek minket. Visszahúzódtam, és a táskámért nyúltam.

—     Meggondoltam magam, a számla a tied tökfej—néztem rá sértődötten. Igen is bántotta a lelkületemet. Ez lett volna az első csókom. Ez tizenhat évesen már önmagában is kínos, még ez a pappalánta is rátett egy lapáttal.

Kifele indultam, és tűrtem, hogy megannyi szempár végigvizslat engem.

—     Ilyen papokkal öngyilkos lesz az egyház. —ordítottam vissza az ajtóból, majd csaptam be magam után.

—     Neked is szép napot!— integetett Miki önelégülten. — Mi van ma velem? Öcsém ez a csaj.—motyogta lesütött fejjel.

—     Hallottam ám!—fordultam vissza őrjöngve lépcsőről, de nem vártam választ, kiviharzottam az épületből. Csak egy kisfiú kérdését hallottam még:

—     Ha rendőr leszek, az ilyen néniket kell letartóztatni?

—     Ha meg orvos, akkor ilyeneket fogsz gyógyítani. — tette utána az apuka.

3.Szín: Narancs

Sziasztok :) Itt a következő szín , jó szórakozást! 

*A főszereplő gondolatai dőlt betűvel íródtak*

A szőke haja, ami miatt alig kaptak egy kis reflektorfényt a mély karamell barna szemei, a hosszú szempillái, ami alul fel-felnézett, ha valamire igazán figyelni akart, a hosszú nyaka, és a rögtön utána meghúzódó válla.  Mindene elvarázsolt.

  Két órája voltunk a templomban. A hangulat egyenletes volt és tiszta. A kis alkoholista akcióm után is mindenki lenyugodott, mintha csak elfejtették volna. Hamar megy ezeknek az embereknek a felejtés… Akár csak az elefántoknak.

   Meghallgattuk a többiek bemutatkozását ,és Matyi atya is megérkezett, tehát elkezdhettük megbeszélni az előadandó darabot. Néhányan azt akarták, hogy pásztorjátékot adjunk elő, de annál furább és képmutatóbb dolgot még sosem hallottam, hogy augusztusban adjunk elő egy karácsonyi darabot. Tehát ennél a pontnál tiltakoztam az újoncbélyegző legnagyobb terjedelmében. Nem volt túl nagy hatalmam, de szerencsére sokan vallották ugyanazt a véleményt. Ha jól vettem a jeleket Miki is egyetértett velem.

—     Semmi kétség szerelmes vagyok! —húztam óriási mosolyra a számat, azt gondolva, hogy ez akár aranyos is lehet.

—     Ha sokáig csinálod ezt, elferdül a szád.—  mondta egy nem túl mély, de kellően férfias hang.

Azon nyomban lehúztam a fejemen tehénként kéredző mosolyt, és megfordultam.

—     Nincs jobb dolgod mint,...—amint hátra érkezett a fejem megláttam Mikit. Éppen egy sósperecet rágcsált.—...azt csinálok amit akarok!—jelentettem ki, majd elmentem az asztal mellől, ahol a harapnivalókat tartották. Ő nem mozdult. Nem érezte magát megsértve, és meglepett sem volt. Sőt egyszerűen , mintha csak elfelejtette volna, hogy az előbb még velem beszélt. Odament két lányhoz és szórakoztató csevejbe kezdett. Hát mire való a tíz perces szünet, ha nem erre?

—Annyira nem is kedves, sőt egyenesen utálatos. Mégis hogy képzeli?

—     Hé, hallottam, hogy az anyád meg a húgod nem régen halt meg. —hírtelen és váratlanul ért a csapás.—Na,hogy viseled?—egy számomra még teljesen ismeretlen lány tépte fel egy másodperc alatt, a gondosan és szorosan bekötözött sebeket a szívemen.  A lány sötétbarna hajába szőke tincsek voltak festve. Kirívó volt és fenyegető, számomra egyszerűen ijesztő.

—     Egész jól.— feleltem , mert nem akartam gyengének tűnni. Mindig úgy gondoltam hogy ahhoz, hogy én hogy vagyok és mikor soha senkinek semmi köze. Főleg nem kérdezhetnek anyuról és Liáról , mert nekem csak ők voltak.

   Miután anya meghalt Lia tartotta apámban a lelket. Meglepően hasonlított anyára, úgy külsőleg , mint belsőleg. Kedves volt és segítőkész, mindig tudta, hogy mit kell tennie. Én a teljes ellentétük voltam, szürke és szerencsétlen.  Azt hiszem ezért nem volt képes elviselni apa mindkettőjük halálát. Én voltam az, aki nem tudott neki segíteni.

—     Nem hiszem, hogy rád tartozna Iza.—szólt bele a beszélgetésünkbe a szőke srác.

—     Ugyan Miki, csak érdeklődök.— mosolygott a lány.

—     Talán nem éppen ilyesmiről kéne beszélgetned vele.—nézett rám Miki közömbös arccal.

—     Semmi gond, rendben vagyok. — nyugtattam meg a fiút, de még én sem hittem a saját szavaimnak. Lassan meleg és hívogató könnycsepp gördült le az arcomon, az apró kis sós oldat szinte ordított a fájdalomtól. A társait is maga után akarta hívni.

Gyorsan törülgetni kezdtem az arcomat elrejtve minden egyes könnycseppet, de azok csak folytak egymás után. Eltűntetés helyett csak az arcomat vörösítettem. Nóra messze volt tőlem , akkor túl messze.

—     Matyi Atya, mi Veronikával elmegyünk nyomatatni.— szólt oda az atyának Miki, eltakarva engem .

—     Mégis mit?—értetlenkedett a fejtetején teljesen kopasz pap.

—     A dalszöveget…

—     Dalszöveg? — kérdezett oda Matyi Atya, de Miki már nem méltatta válaszra, inkább felém fordult.

—     Ideje egy kis sétának.— mosolygott rám, majd megával húzott a templomon át egészen a kijáratig. — Iza.—bólintott a lánynak köszönés képpen, aki viszonzás helyett, csak nézett rá, mint borjú az új kapura.

Nem szóltam egy szót sem.Volt benne valami hihetetlenül meleg és megfoghatatlan érzés, valami ami rögtön szétmállik ha hozzáérsz.

  Miki szó nélkül leült egy a templom bejáratnál álló lépcsőfokra, majd maga után húzott. Percekig ültünk egymás mellett, mire meg tudtam nyugodni.

—     Köszönöm, és ne haragudj. Nem viselem túl jól, ha faggatnak. —álltam fel és már az ajtót nyitottam. Háttal ült nekem, kezét a két lába között összekulcsolva eresztette a földre. Fejét amennyire csak nyaka engedte hátrafordította és rám nézett.

—     Az élet csak egy trükk Roni, ezt jól jegyezd meg. — mondta halkan. Szőke tincseit megfújta az esti lágy szellő. Éppen lemenőben volt a nap. Narancs volt…koszos, de méltóságteljes narancs.

—     Ezt meg hogy érted ? —kérdeztem tőle meglepetten. Máris készen álltam, hogy tovább élvezzem a társaságát, de ő nem volt ugyanezen a véleményen.

—     Ha jössz legközelebb is elárulom. —állt fel ő is. Majd  átdobta vállán a kezeit, mintha csak a hátát szeretné megvakarni. Laza, de csábos.

—     Ez valami hittérítő dolog? —röfögtem a bajszom alatt.

—     Látom máris jobban van kisasszony. — ment be előttem az ajtón,de még díjazta az amúgy ízetlen tréfámat egy ravasz mosollyal. Az arca a lemenő nap sugaraiban úszott. Volt benne valami, ami már akkor megfogott mikor először láttam, valami ami nem eresztett bárhogy is rángatóztam. Talán az a semmitmondó tekintete?

  Meg akartam állítani, többet akartam róla tudni, de mikor meghallottam barátnőm kétségbeesett hangját, miközben engem keres, inkább őt választottam a mélyen belülről szúró kíváncsiságom helyett. De ami késik nem múlik.

"Éjre éj és napra nap
Egy bűvös hálót rázogat
Mint titkos hang, súg átkokat
 néki, hogyha ott marad
Hol Camelotra lát.

De súghatnak már őneki,

Hálóját csak lengeti,

s fontolóra sem veszi,

Shalottnak asszonyát."

Shalott hölgye, Lord Alfred Tennyson

2.Szín: Fehér

Sziasztok:) Itt van a következő rész. Ha esetleg elolvasnád, kérlek fejtsd ki a véleményed, ha tetszett azért, ha nem akkor azért. Jó olvasást:)

Maga a jóság, vagy mégsem ?
—     Ez rosszabb, mint Annamária keresztmama negyedik esküvője.
—     A passzív hozzáállásod nem javít a helyzeten Verá. —mondta a templom ajtajában ácsorgó Nóra.
   Az épület bejárata egy szűkös utcában helyezkedett el, minden “ a templom bejáratát jó előre tegyük ” szokást felrúgva . Ennek ellenére belől tágas volt és színes. Persze jártam már ebben a templomban, de akkor sosem volt kedvem, vagy időm felmérni a hatalmas Mária képek kidolgozottságát és pontosságát. A földön hosszan végig vörös szőnyeg terült el, de csak egy csíkban, ezért amint Nórával haladtam befele, azon kísérleteztem, hogy csak a sávon belől haladjak. A padok fából faragottak voltak, és minden szivacs pihent, a hívek kényelmét tovább fokozva. Az oltár előtt fehér virágok hada sorakozott, melyeknek émelyítő illata majdnem levett a lábamról. Szó szerint, büdösek voltak. A Jézus szobor lelki békét tükrözve, üdvözült arccal nézett fel az égre, de engem nem tudott becsapni. Mindketten tudjuk, hogy hatalmas fájdalmai voltak, és azt is, hogy még akart élni.
—     Még élni akarok— suttogtam.
—     Bocs nem figyeltem, hogy mondtad?—kérdezte az előttem haladó Nóra.
—     Nem mondtam semmit—hazudtam egy templomban.—Itt kell bemenni abba, nem?—álltam meg az oltár mellett egyedül álló ajtónál. Nagy volt és fekete, gótikus látványt nyújtott.
—     Minden bizonnyal, ez az egyetlen ajtó itt—mosolyodott el Nóra.
Elég tágas volt az ajtó, hogy Nóra ajtónyitása után egyszerre lépjünk be . A minket fogadó látvány meglepett, és láthatóan nem csak engem. Nagyjából két tucat normálisan kinéző és öltözködő ember beszélgetett. Néhányan székeken ültek, néhányan meg állva nevetgéltek.
—     Jé, ezek nem viselnek glóriát—böktem meg a legjobb barátomat a tágas ajtó küszöbén.
—     Kérlek, halkabban beszélj. A végén még rájönnek, hogy nem látjuk az üdvözülés jelképét—nevette el magát Nóra.
—     Szerintem határozottan tartanunk kell róla a szánkat— csaptam meg Nóra vállát, amitől ő kissé bennebb lépett.

—     Elnézést hölgyeim, de azt hiszem az én glóriám igazán méretes és fehér.-tett mély hangsúlyt a fehér szóra. —Nagy kár, hogy nincs elég hitük, hogy lássák. —mosolygott pimaszul pontosan az orrom előtt a nálam nagyjából egy fejjel magasabb srác.  Kócos szőke hajának néhány tincse a karamell színű szemébe hullott, miközben hosszú ujjai éppen az enyhén töredezett száját babusgatták. Viszonylag helyes… Piszok helyes.
—     Mi leülünk oda.—mondta Nóra, majd zavaromban osztozva odaráncigált egy székhez. Elvesztettem a fiú nyomát. — Gyerünk, ülj le ide!—parancsolt rám, majd rögtön helyet is foglalt a széken.
—     Akkor most én vagy te? — vontam kérdőre mosolyogva.
—     Magamnak mondtam. Amúgy meg mi volt az a kínos jelenet Mikivel? — nézett rám hunyorítva.
—     A szemöldök felhúzást még gyakorold— Nóra újra normális helyzetbe hozta szemeit, és rám figyelt. — Mikinek hívják, tehát Miklós? — fogtam meg mindkét kezét lelkendezve.
—     Nem aranyom. Miki, mint Géza. —kapott leereszkedően az arcához—Még jó, hogy Miklós. Pontosabban Tompa Miklós. —dobta hátra egyenes haját, majd kicsit magához térve, megigazította a bretonját.
—     Ő igazán helyes—folytattam halkan az ájuldozást, mit sem törődve a barátnőm gúnyolódásával.— De biztos egy tapló… Jó pasik átka— mondtam kiábrándulva.
—     Jó pasik átka—ismételte meg a kelleténél kissé hangosabban. A mellettünk ülő szőke lány és barátnője máris szájtátva figyelte a beszélgetésünket, mintha teljesen megszűnt volna körülöttük a világ. Bennem meg azonnal megszólalt az amúgy rejtőzködő mazochista énem.
—     Ezért kell nekünk örökké együtt lennünk drágám—mondtam kacsintva Nóra felé, mire ő azonnal vette a lapot és a nekem akkor háttal ülő két lánnyal szembenézve csak ennyit felelt:
—     Tied az életem— egyszerre törtünk ki hangos kacagásba, mire a szőke vékony lány szörnyülködve elsietett, barna barátnője, pedig csak bámult. Az ő identitására akkor semmiképpen sem voltam kíváncsi.

Khm...elnézést ezért az animációért xDD

Hírtelen mindenki elcsendesedett, és egy irányba nézett. Egyenesen Tomba Miklós felé. A fiú szólni kívánt, a többiek pedig minden erősebb unszolás nélkül ráfigyeltek. Valahogyan le tudta kötni az embereket egyetlen szóval, mozdulattal, vagy mosollyal. Volt már dolgom hozzá hasonlóval, ezért is nincs pasim, és innen is tudom pontosan, hogy egy seggfej.
—     A gyóntatás kicsit elhúzódik, ezért megkérek mindenkit legyen türelemmel. —fogott bele mondandójába Miki, mire a szentfazakak  fele, és minden bizonnyal inkább a hisztis fele halkan susmorogni kezdett. — Addig is , ha lehet kezdjük egy kis  ismerkedéssel. Alig tizenkét fős ifi csapatunkba ma további nyolc tag érkezett. — mondta csábos mosollyal a fiú.
—     Még nyolcan?— susmorogtam Nórának.
—     Bocs, meghirdették a vasárnapi misén— mondta kissé elpirulva.
—     Ja, így már más— mondtam halkan, de erősen gesztikulálva.
—     Lám csak Veronika szeretné kezdeni a bemutatkozást. —mutatott rám a szőke fiú, most senkit nem kímélő arcvonásokkal.
Hírtelen mindenki pillantása rám szegeződött, én meg úgy álltam ott, mind Szűz Mária, mikor kiderült, hogy szűzen terhes. -Csak a belsős poén kedvéért-
—     Ööö…— kezdtem a bemutatkozást egy igen megnyerő, hangulatot is jól aláfestő mormogással. — Mécses Veronika vagyok, tizenhat és fél éves. Alkoholista vagyok. — ahogy kimondtam rögtön le is esett, mekkora hülyeséget is mondtam. Sajnálatos módon a legkézenfekvőbb “függők bemutatkozása” dumát dörmögtem végig.  Nóra mellettem hangosan felröfögött, de ő is abbahagyta, mikor a rám szegeződő szempárok égető mélységét megpillantotta. — Csak vicc volt. Csak vicc… — mondtam rák vörösen, és csak egy fél szem kellett volna még , hogy azonnal kitegyem a taccsot.
—     Veronika— mondta a már szokásosnak tűnő mosolyával Miki. Most már kicsit erőltetett hatást keltett — nagyszerű dolog, hogy segíteni akarsz az alkoholistákon. — Nos, ki a következő ?— terelte tovább a témát.
A sok tini szeme most már mind büszkén nézett rám, és mindnek meggyőződése volt, hogy azt mondtam, amit Mikitől hallottak. Talán már én sem tudtam, hogy mit mondtam. Vajon félreértette, vagy személyiségéből adandó báját nemes célokra áldozta fel és kimentett a slamasztikából?