2.Szín: Fehér

Sziasztok:) Itt van a következő rész. Ha esetleg elolvasnád, kérlek fejtsd ki a véleményed, ha tetszett azért, ha nem akkor azért. Jó olvasást:)

Maga a jóság, vagy mégsem ?
—     Ez rosszabb, mint Annamária keresztmama negyedik esküvője.
—     A passzív hozzáállásod nem javít a helyzeten Verá. —mondta a templom ajtajában ácsorgó Nóra.
   Az épület bejárata egy szűkös utcában helyezkedett el, minden “ a templom bejáratát jó előre tegyük ” szokást felrúgva . Ennek ellenére belől tágas volt és színes. Persze jártam már ebben a templomban, de akkor sosem volt kedvem, vagy időm felmérni a hatalmas Mária képek kidolgozottságát és pontosságát. A földön hosszan végig vörös szőnyeg terült el, de csak egy csíkban, ezért amint Nórával haladtam befele, azon kísérleteztem, hogy csak a sávon belől haladjak. A padok fából faragottak voltak, és minden szivacs pihent, a hívek kényelmét tovább fokozva. Az oltár előtt fehér virágok hada sorakozott, melyeknek émelyítő illata majdnem levett a lábamról. Szó szerint, büdösek voltak. A Jézus szobor lelki békét tükrözve, üdvözült arccal nézett fel az égre, de engem nem tudott becsapni. Mindketten tudjuk, hogy hatalmas fájdalmai voltak, és azt is, hogy még akart élni.
—     Még élni akarok— suttogtam.
—     Bocs nem figyeltem, hogy mondtad?—kérdezte az előttem haladó Nóra.
—     Nem mondtam semmit—hazudtam egy templomban.—Itt kell bemenni abba, nem?—álltam meg az oltár mellett egyedül álló ajtónál. Nagy volt és fekete, gótikus látványt nyújtott.
—     Minden bizonnyal, ez az egyetlen ajtó itt—mosolyodott el Nóra.
Elég tágas volt az ajtó, hogy Nóra ajtónyitása után egyszerre lépjünk be . A minket fogadó látvány meglepett, és láthatóan nem csak engem. Nagyjából két tucat normálisan kinéző és öltözködő ember beszélgetett. Néhányan székeken ültek, néhányan meg állva nevetgéltek.
—     Jé, ezek nem viselnek glóriát—böktem meg a legjobb barátomat a tágas ajtó küszöbén.
—     Kérlek, halkabban beszélj. A végén még rájönnek, hogy nem látjuk az üdvözülés jelképét—nevette el magát Nóra.
—     Szerintem határozottan tartanunk kell róla a szánkat— csaptam meg Nóra vállát, amitől ő kissé bennebb lépett.

—     Elnézést hölgyeim, de azt hiszem az én glóriám igazán méretes és fehér.-tett mély hangsúlyt a fehér szóra. —Nagy kár, hogy nincs elég hitük, hogy lássák. —mosolygott pimaszul pontosan az orrom előtt a nálam nagyjából egy fejjel magasabb srác.  Kócos szőke hajának néhány tincse a karamell színű szemébe hullott, miközben hosszú ujjai éppen az enyhén töredezett száját babusgatták. Viszonylag helyes… Piszok helyes.
—     Mi leülünk oda.—mondta Nóra, majd zavaromban osztozva odaráncigált egy székhez. Elvesztettem a fiú nyomát. — Gyerünk, ülj le ide!—parancsolt rám, majd rögtön helyet is foglalt a széken.
—     Akkor most én vagy te? — vontam kérdőre mosolyogva.
—     Magamnak mondtam. Amúgy meg mi volt az a kínos jelenet Mikivel? — nézett rám hunyorítva.
—     A szemöldök felhúzást még gyakorold— Nóra újra normális helyzetbe hozta szemeit, és rám figyelt. — Mikinek hívják, tehát Miklós? — fogtam meg mindkét kezét lelkendezve.
—     Nem aranyom. Miki, mint Géza. —kapott leereszkedően az arcához—Még jó, hogy Miklós. Pontosabban Tompa Miklós. —dobta hátra egyenes haját, majd kicsit magához térve, megigazította a bretonját.
—     Ő igazán helyes—folytattam halkan az ájuldozást, mit sem törődve a barátnőm gúnyolódásával.— De biztos egy tapló… Jó pasik átka— mondtam kiábrándulva.
—     Jó pasik átka—ismételte meg a kelleténél kissé hangosabban. A mellettünk ülő szőke lány és barátnője máris szájtátva figyelte a beszélgetésünket, mintha teljesen megszűnt volna körülöttük a világ. Bennem meg azonnal megszólalt az amúgy rejtőzködő mazochista énem.
—     Ezért kell nekünk örökké együtt lennünk drágám—mondtam kacsintva Nóra felé, mire ő azonnal vette a lapot és a nekem akkor háttal ülő két lánnyal szembenézve csak ennyit felelt:
—     Tied az életem— egyszerre törtünk ki hangos kacagásba, mire a szőke vékony lány szörnyülködve elsietett, barna barátnője, pedig csak bámult. Az ő identitására akkor semmiképpen sem voltam kíváncsi.

Khm...elnézést ezért az animációért xDD

Hírtelen mindenki elcsendesedett, és egy irányba nézett. Egyenesen Tomba Miklós felé. A fiú szólni kívánt, a többiek pedig minden erősebb unszolás nélkül ráfigyeltek. Valahogyan le tudta kötni az embereket egyetlen szóval, mozdulattal, vagy mosollyal. Volt már dolgom hozzá hasonlóval, ezért is nincs pasim, és innen is tudom pontosan, hogy egy seggfej.
—     A gyóntatás kicsit elhúzódik, ezért megkérek mindenkit legyen türelemmel. —fogott bele mondandójába Miki, mire a szentfazakak  fele, és minden bizonnyal inkább a hisztis fele halkan susmorogni kezdett. — Addig is , ha lehet kezdjük egy kis  ismerkedéssel. Alig tizenkét fős ifi csapatunkba ma további nyolc tag érkezett. — mondta csábos mosollyal a fiú.
—     Még nyolcan?— susmorogtam Nórának.
—     Bocs, meghirdették a vasárnapi misén— mondta kissé elpirulva.
—     Ja, így már más— mondtam halkan, de erősen gesztikulálva.
—     Lám csak Veronika szeretné kezdeni a bemutatkozást. —mutatott rám a szőke fiú, most senkit nem kímélő arcvonásokkal.
Hírtelen mindenki pillantása rám szegeződött, én meg úgy álltam ott, mind Szűz Mária, mikor kiderült, hogy szűzen terhes. -Csak a belsős poén kedvéért-
—     Ööö…— kezdtem a bemutatkozást egy igen megnyerő, hangulatot is jól aláfestő mormogással. — Mécses Veronika vagyok, tizenhat és fél éves. Alkoholista vagyok. — ahogy kimondtam rögtön le is esett, mekkora hülyeséget is mondtam. Sajnálatos módon a legkézenfekvőbb “függők bemutatkozása” dumát dörmögtem végig.  Nóra mellettem hangosan felröfögött, de ő is abbahagyta, mikor a rám szegeződő szempárok égető mélységét megpillantotta. — Csak vicc volt. Csak vicc… — mondtam rák vörösen, és csak egy fél szem kellett volna még , hogy azonnal kitegyem a taccsot.
—     Veronika— mondta a már szokásosnak tűnő mosolyával Miki. Most már kicsit erőltetett hatást keltett — nagyszerű dolog, hogy segíteni akarsz az alkoholistákon. — Nos, ki a következő ?— terelte tovább a témát.
A sok tini szeme most már mind büszkén nézett rám, és mindnek meggyőződése volt, hogy azt mondtam, amit Mikitől hallottak. Talán már én sem tudtam, hogy mit mondtam. Vajon félreértette, vagy személyiségéből adandó báját nemes célokra áldozta fel és kimentett a slamasztikából?